Interjú Anders Holtéval a szakrális hangokról és a lélekkel való kapcsolatról

Mesélj a zenéhez fűződő kapcsolatodról. Hogyan kezdtél el vele foglalkozni?

Zenét hallgatva nőttem fel, gyerekkoromban a szüleim olyan bandákat hallgattak, mint a közkedvelt Beatles. De akinek a zenéje igazán megérintett, az Stevie Wonder volt. Később tizenévesen kezdtem énekelni egy a capella csoportban, mert lenyűgözött az emberi hangok zenei eszköz nélküli tisztasága.

Különféle csapatokban énekeltem rock, pop és jazz zenét, később pedig klasszikus zenét tanultam és énekeltem. A 90-es évek közepéig énekeltem profi együttesekben. Különösen közel áll hozzám az a capella éneklés a hangok intimitása és éteri hangzása miatt. Néha, amikor így együtt éneklünk, a hangunk úgy szárnyal, mint ahogy a madarak repülnek együtt a levegőben. Mindig is a hang volt az, ami igazán megérintett.

 

Mennyit énekelsz egy nap? Vagy komponálsz?

Egyfolytában… kérdezd csak meg a feleségemet (nevet). De mindennap edzem a hangomat, hiszen ez az én eszközöm, vagyis vokalizálok és éneklek. Szeretek énekelni és ez mindig bizonyos állapotba hoz… ami túl van az intellektuson, az inspiráció pedig ennek a tudatállapotnak a természetes eredménye.

 

Más típusú zenét is hallgatsz? Mi a kedvenced?

Nem hallgatok zenét állandóan. Napközben valamilyen háttérzenét hallgatok, ami nem vonja el a figyelmemet, különben kénytelen vagyok arra figyelni, és nem válaszolok az e-mailjeimre (nevet). De a szabadidőmben, vagy amikor úton vagyunk, sokféle zenét és előadót hallgatok.

Évekig német és dán bigbandekkel játszottam, ekkor fedeztem fel Frank Sinatra zenéjét. Ismertem persze, de sosem hallgattam igazán. Sinatra újrafelfedezése megváltoztatta a hanghoz és az énekhez való viszonyomat. Kevés olyan énekes volt, aki hozzá hasonlóan ennyire tudatában lett volna a saját hangjának. Más énekesek, akiket még szeretek, Stevie Wonder, Paul McCartney, Sting, James Taylor és  Bobby McFerrin, de nagy hatással volt rám az utóbbi időben Luciano Pavarotti és Jussi Björling is.

Az olyan zeneszerzők, mint Johannes Brahms, W.A. Mozart, Claude Debussy, Giacomo Puccini, Edward Grieg és Gabriel Fauré szintén nagyon közel állnak a szívemhez.

 

Kik voltak igazán nagy hatással a saját zenédre?

A saját zenémre legnagyobb hatással azok az énekesek voltak, akik tiszta hanggal bírtak, akár a pop és soul zenében utaztak, akár azok, akikkel együtt énekeltem az a capella csapatokban. Egy kamarakórusban énekesként remekül fejlesztheted a hangod. Nagyon tudatossá válsz a tónusra és a hangra, mind komplexitásában, mind egyszerűségében és hogy mit jelent teljesen összeolvadni a többi hanggal.

Nagy hatással volt rám, hogy ezt évekig gyakorolhattam. Amikor saját zenét kezdtem szerezni és felvenni a hangomat stúdióban, minden részt ki tudtam énekelni a saját hangomon, mert ismerős és természetes volt számomra. Az a capella háttér nélkül valószínűleg más irányba ment volna a zenei karrierem.

 

Habár sikeres zenei karriered volt, mégis érezted, hogy tovább kell lépned valami felé, és ez a spirituális ébredéssel volt kapcsolatos.

A spirituális felébredésem 30 éves korom környékén történt. Az akkori énektanárom, Joe Estill adott egy könyvet, az Üzenetek Michaeltől címűt, ami egy nem testben lévő lény csatornázott üzeneteit tartalmazta. Az emberi lényekről és létezésünk mélyebb összefüggéseiről szólt. A könyv olvasása vezetett az első ébredésemhez, ami még mélyebbé vált, mikor találkoztam Lazarisszal, egy entitással, akit Jach Pursel közvetített. 1997-ben Cacinával elmentünk egy találkozóra Los Angelesbe. Mindent megtestesített, amiről csak álmodtam. A spiritualitás és szeretet olyan szintjét, amiről alig hittem, hogy létezhet… mégis valahogy mindig is tudtam és emlékeztem rá legbelül. Néhány évre rá találkoztam Kryonnal és Lee Carrollal, és akkor is rögtön tudtam, hogy az igazságom részét képezik. Ez volt számomra az egyik olyan élmény, ami megváltoztatta az életemet.

 

Milyen volt a spirituális ébredésed első időszaka?

Mint egy nászút… Teljesen Lazaris hatása alá kerültem, amikor találkoztam vele és ugyanígy volt Kryonnal is. Mint egy csodálatos hazatérés, az érzés, hogy megértettem magamat. Rájöttem, hogy mindig is volt bennem egy természetes spirituális nyitottság és azért éreztem magamat bizonytalannak mások társaságában, mert ők nem úgy érzékelték a világot, ahogy én. Most már értem, miért. Cacinával 2006-ban mentünk el az első Kryon-szemináriumra résztvevőként. Nagyon tetszett és részt vettünk Dr. Todd Ovokaitys workshopján is. A workshop végén beszéltem Toddal, és pár pillanattal később ott álltunk, a homlokunkat egymás homlokához érintve, tónusokat énekelve. Könnyűnek tűnt, mégis mélyreható volt, szó szerint észbontó. Valami nyilvánvalóan megnyílt bennem azon az élményen keresztül… egyfajta ébredés, emlékezés. Néhány napra rá jött egy nagyon erős impulzus, hogy fel kell vennem valamit, de nem volt igazán tiszta, mi lesz az. A stúdiómba mentem és tónusokat kezdtem énekelni, amíg a megfelelő meg nem érkezett. A tónusok és a hang megteremtettek egy olyan teret, ahol úgy éreztem, otthon vagyok. Itt másképp kezdtem el énekelni, egyfajta csodás „zenei senkiföldjére” jutottam. Soha nem csináltam korábban ilyet és lenyűgözött. Ezekből az első felvételekből alakult ki aztán az első albumom, a Lemurian Home Coming („Hazatérés Lemuriába”).

Hogyan találkoztál a partnereddel, Cacinával, és milyen most az együttműködésetek?

Cacinával 1996-ban részt vettem egy nemzetközi önfejlesztő szemináriumon Olaszországban. Cacina tolmácsként volt ott. A spirituális ébredésem kellős közepén voltam éppen, és emlékszem, szokatlan volt Cacinát megismerni, mert nagyon különbözött azoktól a nőktől, akikkel korábban találkoztam. De mindketten azonnal éreztük a kapcsolódást és egyértelmű volt, hogy dolgunk van egymással. Olyan volt vele találkozni, mint egy családtaggal, olyan volt, mint az Otthon. És azóta is éppen olyan. Az, hogy együtt zenélünk és utazunk, csodálatos kiváltság.

 

Mik azok a szakrális hangok és hogyan használod őket?

A szakrális hangok nem valamiféle speciális hangok. Ami számomra szakrálissá tesz egy hangot, az a minősége és a frekvenciája. Ami olyan teret hoz létre, ahol spirituális kapcsolódást élek meg. Ez a hang felébreszti az énem nem-fizikai részét… a belső lényemet. Ez a tudatosság hangja.

A szakrális tehát számomra nem feltétlenül a szent, a szó régi értelmében, hanem inkább a kapcsolódottságot, az értékességet jelzi. Egy olyan hang, aminek teljesen átadom magam és felismerem igazi természetemet. Az éneklés lényege számomra, hogy a nem-fizikait fizikai formába öntsem. Hogy lehozzam ide a szellemet.

 

Az általad komponált zenét interdimenzionális zenének nevezed. Mit értesz ez alatt?

Ez a kifejezés valójában mások visszajelzéseiből származik, akik a zenét hallgatva leírták nekem az élményeiket. Ez a zene transzparens és transzcendens, engem és a közönséget is más dimenziókba visz el. Amikor becsukom a szemem és így éneklek… már nem vagyok többé a 3D-ben. Más dolgok történnek… túl az emberi dimenzión. Ez a zene az érzékelés kiterjedtebb szintjeire visz el. Nincs szükség erőfeszítésre, és nem tart semeddig kapcsolódni, azonnal megtörténik. Ez még inkább érvényes, amikor Cacinával élőben lépünk fel. Az emberek általában meglepődnek, amikor érzik, hogy rögtön az elejétől fogva érzik ezt az érzést. Ez a zene kiüti az elmét és visszakapcsol a valódi lényedhez.

 

Milyen visszajelzéseket kapsz a zenéddel, workshopjaiddal kapcsolatban?

Százával kapok leveleket, amelyben beszámolnak a gyógyulási tapasztalataikról. Ez gyakran érzelmi és spirituális gyógyulás, de gyakran fizikai gyógyulás is történik. De abban közösek a visszajelzések, hogy a hangomra, a zenére figyelve, azon keresztül valami meggyógyult bennük. A zene gyakran segít valami nehéz helyzeten átlendülni. Sokan használják a lemúriai albumomat a végső gyógyuláshoz… amikor egy barátot vagy szeretett személyt kell végleg elengedni az átmenet idején.

A Dream Of The Blue Whale („A kék bálna álma”) című albumot is világszerte használják, nemcsak gyógyításra és meditációhoz. Ez az album ugyanis utat tört magának többet között olajfúrótornyok és tűzoltóállomások legénységéhez is. Olyanokhoz, akik extrém stresszes és veszélyes környezetben dolgoznak. Nagy örömünkre szolgált, hogy megtudtuk, a zenénk segít nekik az idegrendszer megnyugtatásában és a belső béke megtalálásában.

 

Egyéni és csoportos hangterápiával is dolgozol. Mesélj erről.

A workshopokon az emberek felfedezik a saját hangjukat és gyakran érzelmi gyógyulás is történik. Amikor igazán önmagad vagy, és engeded a saját hangodat hallatni, valóban megengeded azt, aki te vagy. A tónuséneklés nagyon egyszerű, mégis igen erőteljes. A workshopjainkon olyan teret hozunk létre, ahol az emberek meg tudják nyitni a szívüket és érzik a saját hangjukat… és ez sokak számára az első alkalom. Annak a hangnak a felfedezése, aki vagy, gyakran az életet megváltoztató élmény. Sokan számolnak be arról a résztvevők közül, hogy visszataláltak önmagukhoz. Az egyéni hangtónusok egyfajta rezgésbeli stabilitást hoznak létre a fizikai síkon, ami lehetővé teszi a relaxációt és a hozzáférést a nemfizikai részedhez. Sokan „hazatérésként” írták le az ezzel kapcsolatos élményeiket. Mindezek a tapasztalatok engem is rádöbbentettek, hogy milyen fontos a saját hangunk. A belső összehangolódáshoz a tónusok éneklése is kulcsfontosságú lehet és már az is gyógyító élményt tud létrehozni, ha összehangoljuk a hangunkat a partnerünk hangjával. Mindannyiunk hangja egyedi ezen a bolygón, a hangunk épp olyan, mint mi magunk vagyunk. Nagy ajándék, ha meg tudjuk engedni, hogy a saját hangunk, lényünk és energiánk megmutatkozzon a világban.

 

Fordította és szerkesztette: Kolontár Elvira