Kövér a feleségem, nem szeretem már – mit tegyek?

Kövér lesz, ha lehagyja a dohányzást. Tartalomjegyzék

Fő navigáció

A madridi repülőtér előcsarnokában még hallok magyar szót, egy kövér, kisbajuszos, művezető külsejű férfi mondja valakinek: — Bognár elvtárs, most nem megyek ki a kocsihoz, mert át kell hogyan lehet segíteni egy nőnek a leszokásban? Barcelonába, de kövér lesz a fogadásra visszaérek.

Kibámulok a kerek ablakon, figyelem a rakodók munkáját, nem sietnek. Több mint egyórás késéssel indul majd az öreg Douglas, de teljesen mindegy; az út Kubáig tizenegy kövér lesz, hadd legyen belőle ha lehagyja a dohányzást A gép félig üres, így legalább nem kell a lábamhoz tennem a sporttáskámat, felrakom a szomszéd ülésre.

Kapható cigaretta, whisky, I. Károly konyak, Nina Ricci parfüm. Ajánlják továbbá speciális ajándékként a spanyol tisztaselyem kendőt és valódi gyöngysorokat ha lehagyja a dohányzást szemnagyságban, egy nyaklánc dollár, nincs nagy tolongás érte.

A falon kigyullad a felirat; be kell fejezni a dohányzást és be kell csatolni a biztonsági öveket. Megszoktam, hogy ilyenkor cukorkákat osztanak — valamiért jó, ha a felszállásnál nem szárad ki az utas szája —, itt csak udvarias bólintást kapunk.

A gép rázkódva és nyögve eléri a repülési magasságot, kikapcsolom az övet, és ha lehagyja a dohányzást. A fedélzeten olaszok, franciák utaznak, egy jórészt öregekből álló osztrák turistacsoport és négy vagy öt magyar delegáció. Mi, S-sel, az Írószövetséget képviseljük — mindkettőnk életében ez az első nagy buli —, aztán orvosok, könyvtárosok, restaurátorok.

A négy orvos a legstílusosabb, legoldottabban viselkedő csoport, tapasztalt, külföldön már gyakran járt tagokból áll. A másik véglet egy restaurátor kislány, egyszer lépte át Budapest határát, akkor is csak Balassagyarmatig jutott, valamilyen palóc hímzésmintákat gyűjtött. Félek a hosszú út unalmától, sporttáskám oldalzsebéből sakkot és egy pakli magyar kártyát veszek ha lehagyja a dohányzást — végigjárom a honfitársakat és partnert keresek —, mindenütt udvarias mosoly leszokni a dohányzásról, köhögésről fejrázás.

  1. HírExtra - Tüdő a dobozon
  2. Dohányzó betegségek, melyek a tünetek
  3. Kilép a dohányzásról egy hete, de húzza
  4. Leszokni a dohányzást, és 8 kg-ot nyert
  5. cikkek az elhízásról

Később egy követségi tisztviselő felvilágosít, hogy egy-egy külképviselet vagy kolónia szellemi nívóját azon szokták lemérni, hogy milyen kevesen ultiznak, az ultit közvetlenül a részegeskedés mögé rangsorolják. Jobb emberek tarokkoznak. Előkeresem a Thibault családot — hosszú útra mindig családregényt kell vinni és realistát, legrosszabb esetben Tacitust —, közben ujjaim a táskámban egy papírzacskót tapintanak ki, még Madridban, a repülőtéren kért meg egy követségi alkalmazott: vigyek át a barátjának Havannába egy vietnami fürdőpapucsot.

Kétórányi repülés után leereszkedünk a kis portugál szigeten — Santamarián —, a gép feltankol, mintha újabb mély lélegzetet venne, mielőtt nekivág az Óceánnak. Ismét felszállunk, látom magam alatt a felhőket, réseikben ha lehagyja a dohányzást az egyforma, gyűrött zöld vizet. Az órát még nem állítottam át, késő délutánt mutat, de fölöttünk még nem sötétedik, Nyugatnak tartunk, hat órát nyertünk. A repülő utasai ideális hadifoglyok volnának, étkezéstől étkezésig élnek, az egyhangúságban még a WC-re menés is jelentős eseménynek számít.

kövér lesz, ha lehagyja a dohányzást ha abbahagyja a dohányzást, de nem eszik

A fülke elegáns: önműködő rejtett világítás, porcelán csapok, a falra függesztett pipereszekrényben különféle borotvakrémek, egy nyitott üvegben levendulakölni. Rövid gondolkodás után zsebrevágok egy bontatlan kis toalettszappant, később Kubában kiderül, hogy ez életem legelőrelátóbb számításai közé tartozott. Végigtolják a széksorok között a nagy alumínium konténert és kiosztják a vacsorát, a sült csirke nyersnek tűnik, de az is lehet, hogy már nincs erőm enni.

Harminc peseta egy kétdecis kövér lesz, összekotorászom a zakóm zsebéből. Valahol, több ezer kilométerre innen, Európában, már elmúlt éjfél. Mégegyszer kinézek az ablakon, már teljes a sötétség, csak a gép farkáról villog valamilyen jelzőberendezés, elfordítom magamról a hűvös levegőt fúvó csapot, lassan átmelegszik a fejem, és elalszom.

Mikor felébredek, a stewardok már levették a tálalásnál viselt köpenyüket, kék-arany ha lehagyja a dohányzást díszített egyenruhát öltöttek. Egyikük nagy tálcán viszi hátra a levendulakölnit, és cigaretta pótló tabletták mosdó faliszekrényébe kirakott többi kozmetikai szert, ami megmaradt, biztos helyre rakja.

Az órám fél ötöt mutat, ezek szerint Kubában még csak este féltizenegy van. Az agyam összeragadt a rossz alvástól, akár a főtt tészta, hogy felrázzam magam, undorodva megiszom az üveg alján maradt langyos vörösbort. A gép alig érezhető döccenéssel lerakja kerekeit a kifutópálya betonjára, néhány utas udvariasan megtapsolja a pilótát.

Összeszedem zakómat, bőrkabátomat, sporttáskámat, kilépek a széksorok közé, hallani, ahogy a géphez odatolják a lépcsőt, de minket egyelőre nem engednek le. Hátul, az első osztályon, francia kormányküldöttség jött velünk, előbb ők szállnak ki. Álldogálunk, van időm gondolkodni valami bókon, mellyel a vendéglátók köszöntését fogadom majd — megjegyzendő, hogy ezek a bókok nem szoktak túlságosan jól sikerülni. Hét-nyolc évvel ezelőtt, amikor leszálltam Novoszibirszkben, a Daedalontól még szédülve mondtam a helyi írószövetség képviselőjének, egy alezredesből átképzett meseírónak: — Nagyon örülök, hogy életemben először Ázsiában lehetek.

Az alezredesből átképzett meseíró összevonta a szemöldökét: — Hol van Ön? Vajon a kubaiak örülnének-e, hogy én most vagyok először — Amerikában?

kövér lesz, ha lehagyja a dohányzást hogyan lehet leszokni a dohányzásról pszichológiai módon

Az összetorlódott tömeg eleje hirtelen meglódul, szinte futva megyünk le a fémlépcsőn. Az első benyomás: párás meleg van, a betonról felcsapó gőz felkúszik a nadrágom szárába, még a térdem is megizzad.

A Family Guy epizódjainak listája

Maga a repülőtér jelentéktelen, később kiderül, hogy a Forradalom előtt csak turistagépek szálltak le itt, a régi nagy repülőtér most katonai célokat szolgál. A fogadócsarnokban is sorba kell állni, ez a helyiség is szokatlanul kicsi, ha lehagyja a dohányzást három hős: Fidel Castro, Che Guevara és Camillo Cienfuegos képe szinte az egész szemközti falat betölti. A sor egy szemüveges, fehérköpenyes férfi előtt halad el, feltehetőleg orvos, az utasok egymás után veszik elő a nemzetközi egészségügyi igazolvány barna kartonlapját és felmutatják, csak úgy mehetnek kövér lesz.

Lassan érik bennem a szomorú bizonyosság: tévedtek az írószövetségben, mikor azt mondták, hogy nem kell védőoltás a Kubába utazóknak. És már ott is vagyunk az orvos előtt, sietve magyarázom, hogy nekünk nem kell oltást kapnunk, mert hazánk éghajlati viszonyai, domborzata, továbbá folyóvizei kizárják a járványnak még a lehetőségét is.

Az orvos figyelmesen végighallgat, aztán bólint: — Please, sit down!

kövér lesz, ha lehagyja a dohányzást rágógumik leszokni a dohányzásról Ár

Idegesen álldogálok a fal mellett, egy öreg osztrák turista műfogsorát villogtatva megveregeti a vállamat: — Magyar. Nem félek az injekciótól, de tudom, hogy négy-öt napra elveszi az ember erejét, nem kezdhetem el a munkát, márpedig ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak. Minden gondolkodás nélkül besorolok az osztrák turistacsoportba, el vagyok szánva, ha megszólítanak, németül válaszolok, ezen még az sem változtathat, hogy nem tudok németül.

Igyekszem minél távolabb sodródni az orvostól, átkerülök az U-alakban kanyargó tömeg túlsó sodrába. Szemüveges, középkorú hivatalnok érkezik és ha lehagyja a dohányzást — Nincs véletlenül önök között újságíró? A kérdést olyan hangon teszi fel, hogy kövér lesz Egon Hogyan lehet leszokni a szavakkal a dohányzásról Kisch sem jelentkezne rá.

ESŐ Irodalmi Lap - Szerzők

Valami azt súgja, hogy Kubában nem rajonganak az újságírókért. A határőr — spanyolon kívül — semmiféle nyelven sem beszél, kérdéseire találomra mutogatok neki ujjaimmal, először huszonkettőt, hogy ennyi napra jöttünk, aztán negyvenet, hogy ennyi éves vagyok.

Úgy látszik, ezzel beéri, beüti a pecsétet az útlevélbe és int a csapóajtó felé. Sietve meglódulok, de még mindig nem tudom elhinni, hogy megúsztam az oltást. Az ajtón kövér lesz öten várnak ránk, két magyar: R. A másik magyar, B. Az egyik kubai elkéri minden igazolványunkat: útlevelet, repülőjegyet, csomagszelvényt, a ha lehagyja a dohányzást csak három hét múlva láttuk viszont, egy órával az elutazás előtt.

Megkönnyebbülten adtam oda a paksamétát, most már nyugodtan állíthatom, hogy az oltási bizonyítványt is odaadtam a kubai kísérőnek, tessék csak jobban megnézni, ott kell annak lenni. Amíg a csomagjainkat kikeresik, leülünk egy asztalhoz, feketét hozatnak, beszélgetünk, R. Egy kubai nő is helyet foglal az asztalnál, Mercedesnek hívják, megkockáztatok egy bókot: — Én azt olvastam, hogy Kubában csak öreg évjáratú Mercedesek vannak, örülök, hogy ilyen fiatal és áramvonalas Mercedest látok elsőnek.

Máskor szólj előre, vagy emeld fel a bal kezed, és én akkor bejelentem, hogy vicc következik, tessék figyelni! A mondabeli német város jutott az eszembe, ahol betiltották a szombat esti kabarét, mert az emberek másnap a misén nevettek.

Navigációs menü

Akkor értették meg a poént. Berakják a holminkat egy fekete Volgába, és elindulunk a szálloda felé. Tizenegy óra múlt néhány perccel, ha hinni lehet Horvát János kubai riportkönyvének, — melyet néhány nappal az indulás előtt olvastam, — Havannában ilyenkor javában zajlik az esti korzó, az emberek ha lehagyja a dohányzást, rumot isznak, hintaszékben ringatódznak, kétértelmű megjegyzéseket tesznek az elvonuló nőkre. Én hiába meresztgetem a szemem a sötétségbe, legfeljebb egy-egy szörpöt árusító kézikocsi tűnik fel, és fényszóróink sugara esik rá az autóbuszmegállókban várakozó, alig mozduló csoportokra.

Már mélyen bent járunk Havanna belvárosában, mikor kubai kísérőnk előre mutat: — José Marti, az Apostol szobra. A szobor egy nagy betonoszlop, tetejét maximum negyven wattos villanykörtékből font koszorú világítja meg, egy féligkész vidéki víztoronyra emlékeztet José Marti, a mai Kuba hivatalos szentje.

Nem csak a repülőteret nevezték el erről a tanárosan félszeg polgári forradalmárról, de bármiről is legyen szó, a cukorrépa-termeléstől a rakétaharcászatig, illik egy Marti-idézettel elindítani az eszmefuttatást.

kövér lesz, ha lehagyja a dohányzást dohányzó spray vélemények

A kubaiak legnagyobb nemzeti sérelmeik között tartják számon, hogy — még a Forradalom előtt — egy részeg amerikai matróz felmászott erre a szoborra és levizelte.

Aztán újra majdnem teljes a sötétség, élesen kiugrik a Rivera Hotel fényreklámja, megérkeztünk. A szálloda légkondicionált, az előcsarnok plafonjába rejtett hangszórókból árad a zene, magas, díszes ajtók nyílnak öt-hat különféle étterembe, mulatóba. A Rivera egyébként nem olyan típusú hotel, hogy valaki bejön az utcáról és kér egy szobát, az egyszerű kubai még az étterembe sem léphet be.

A szobákkal sem a szálloda igazgatósága rendelkezik, hanem a különböző állami szervek. A mi vendéglátóinknak, az ICAP-nak — ez a szerv nagyjából azt a szerepet tölti be, mint nálunk a Kulturális Kapcsolatok Intézete — két egész emelet jutott.

A tarjetára ráírják a szobaszámokat, kiderül, hogy S. Mint gyakori későnfekvők és álmatlanok, tiltakozunk, de kísérőnk csak vonogatja a vállát, ő nem illetékes, majd holnap valaki utánanéz, hogyan lehetne még egy szobát szerezni.

Abbahagyja a fájdalmat be sem fejezi a mondatot, eltűnik. Nincs kedvem aludni, felhívom R. A kikopott légkondicionáló úgy dörög, mint egy Hoffer-traktor, de mikor kinyitjuk az ajtót, kellemesen hűvös levegő árad be.

Felgyújtom a lámpát és körülnézek: a szemközti falat egyetlen ablak foglalja el — még sötét van, csak befelé tükröz —, az ablak előtt márványlappal letakart alacsony asztal áll, a közepére egy méter magas műporcelán aljzatú állólámpát rögzítettek.

A fal mellett nagy franciaágy, behorpadt műanyag derékaljjal, szürke kopott ágyterítő takarja — HR — a szálló monogramjával. Az ülőgarnitúra: két zöld fotel és egy kerek ülőke, a párnabetétek rugói mind megereszkedtek. Egyetlen vigasztaló jelenség: a kis öltözőasztal tükre kövér lesz két kis csomagot készítettek ki: ha lehagyja a dohányzást üveg rum van benne, cigaretta, egy doboz szivar. Bontsuk fel? Nem kívánok rumot, nézegetem a tarjetát: — Kérhetünk sört erre?

Próbaképpen rendelünk tíz üveg sört telefonon. Egyelőre egy vasunk sincs, megbeszéljük, ha a végén mégis ki kellene fizetni a sört, beállunk a szálloda konyhájába, és lemosogatjuk az árát. A pincér hűtővödörben hozza a sört, mutatja a számlát, kissé összeszorul a torkom, mikor fizetés helyett csak aláírom, de úgy látszik, ennyi elég, bólint és sarkon fordul.

Nagyon meredek ha lehagyja a dohányzást volt, mindent megettek, amit a kubaiak mondtak nekik. Nézték a kaktuszokat, kérdezték, hogy ez mi, a kubaiak azt magyarázták nekik, hogy a kaktusz ugyan káros növény, de ők megtűrik, sőt meghatározott alakzatban telepítik, hogy az amerikai ejtőernyősök egy invázió esetén ne tudjanak leereszkedni — mert tudniillik tüske menne a lábuk szárába.

A kubaiak a Szovjetuniótól — meg talán ha lehagyja a dohányzást is — tanulták a külföldi vendéggel való foglalkozás technikáját. Minél kevesebb időt és mozgást kell engedélyezni nekik, mert így csökken a lehetőség, hogy felfedezzenek valamit, ami nem kívánatos. Keljen fel a vendég későn, várakozzon kiadósan, tárgyaljon hosszan lényegtelen kérdésekről, járjon végig minél több múzeumot, aztán minél hamarabb be kell ültetni egy vendéglőbe és be keli rúgatni. Az viszont igaz, hogy ellátásban mindent megadnak a vendégeknek, kint a városban egy hétre deka húst kap jegyre egy-egy személy, V.

Így, persze meggyőzve mennek haza, olyan nosztalgiával, hogy ők lélekben tulajdonképpen ide tartoznak, ide, ahol a Forradalom még ifjúságát éli. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezek, akik annyira rajonganak a kubai forradalomért, mit szólnának, ha akár egy évig is az átlagos kubai polgár életét kellene élniük. Reggel négykor Floridában megsütötték a kenyeret, ötre-félhatra már Havannában volt.

Olyan autósztrádák és kövér lesz maradtak az amerikaiak után, hogy máig sem tudták őket tönkretenni. A világon másodikként itt építették ki a színes televíziós rendszert. Talán az egy Argentínát leszámítva, Kubában volt a legmagasabb az életszínvonal egész Latin-Amerikában. A peso egálban állt a dollárral, és ezt az arányt erőnek erejével fenntartották, még a betűjelzésük is azonos volt: kétszer áthúzott S-betű.

Minden hét végén a repülőgépek százai hozták az amerikai ha lehagyja a dohányzást játszani, inni, nőzni. Teljesen a maguk képére formálták Kubát, áthozták az előítéleteiket is, a Vedado negyedbe négerek csak dolgozni járhattak be: mosogatni, füvet vágni.

Néhány klubba nem vettek kövér lesz színes bőrűeket, Fulgencio Battista, az ország elnöke és teljhatalmú diktátora volt, de Yacht Klubba nem tehette be a lábát, mert anyai ágon néger vér folyt benne. És képzeljétek el, hogy egyetlen nap alatt, amikor Castro szembefordul az Egyesült Államokkal, minden összeomlik, egy ipar nélküli, energiaforrásokkal nem rendelkező, önálló gazdálkodásra képtelen ország arra ébred, hogy mától fogva neki kell eltartania magát… Most már sokkal jobb a helyzet, mint a blokád első éveiben volt, de áru változatlanul nincs.

A harmadik majom

Kövér lesz kirakatban van televíziós készülék, de hiába megy be a pali az utcáról és rakná le az egyébként hihetetlenül magas árat, csak kiutalásra veheti meg a tévét. Ha élmunkás, ha hétvégeken társadalmi munkát végez, ha párttag, ha lehagyja a dohányzást esetleg egy év alatt megkaphatja a papírt.

Tévé nélkül esetleg még megvolnának az emberek, de a frizsider életkérdés, mert hideg víz nélkül a trópusokon nem lehet kibírni. Kubában nincs frizsidergyártás, ezt is a szovjet hajók hozzák, régebben teljes hűtőszekrényeket pakoltak be, irdatlan nagy helyet foglaltak el, évek során annyira fel lehetett fejleszteni a kubai ipart, hogy már csak a motort hozzák a hajók, a ládákat itt helyben készítik hozzá.

Sokáig nem is lehetett más árut kapni, mint amit a szovjet hajók hoztak. Kuba állítólag napi kétmillió dollárjába került a Szovjetuniónak. Most már oldódik a blokád, vegyük például az autókat: Fidel Castro egy tételben megvette egy olasz gyártól az egész évi Alfa Romeó termelést, japán Toyota kocsik jönnek, Argentína pedig átpasszolta Kubának az amerikai Fordokat.

Ők is kezdenek politizálgatni. Látszólag felhőtlen a barátság a szocialista országokkal, de a KGST-n belül egyre magasabbra verik fel termékeik: a nikkel, a cukor, a déligyümölcs árát.

De még ezzel sem érik be, nem rubel alapon akarnak elszámolni, hanem dollárban, a Szovjetunió és a népi demokratikus államok persze erre nem hajlandók.

Kuba a tárgyalásokon a halogató taktikát választja, nem mondja ki nyíltan, hogy nem, de a megállapodásokat mind ha lehagyja a dohányzást szintre tolják fel, az államtitkár átpasszolja a döntést a miniszternek, a miniszter az elnöknek, az pedig magának Castrónak, amíg egy döntés végigfut, beletelik egy-két év is, addig lehet, hogy már tárgytalanná is válik a téma.

Másik példa: az NDK adott nekik egy hipermodern textilgyárat — persze ingyen, most, néhány év után kezd elkopni a gépsor, a trópusokon még az acélt is megeszi a pára, és képzeljétek el: a kubaiak az NSZK-ból hívtak szerelőket, hogy javítsák ki.

Gondolataink Tüdő a dobozon Belgiumban nyár óta sokkoló fénykép figyelmeztet a dohányzás ártalmaira a cigarettásdobozokon. Randa tüdők, fogak, miegyebek - ha valakinek a kedves feliratok miszerint a dohányzás impotenciát, meddőséget, korai halált és hasonló kellemes dolgokat okoz Na ne már, tényleg?!

És egyre több a külföldi szakértő. Fizetésüket nagyrészt konvertibilis pesóban kapják, márpedig a peso többet ér, mint a dollár — persze Kubában és papíron. Egy dollárért most, azt hiszem, 83 centávót adnak. Fizetésük egy részét ők is konvertibilis formában kapják meg, más részét peso nacionálban, nemzeti pesóban. Ez itt Kubában nem sokat ér, nincs vásárlóereje, teszem azt, ha egy szakértő alkatrészt akar szerezni a kocsijába, pesóért nem kap, de cigarettáért talán igen.

Mondom, a pesót sehol a világon nem jegyzik, még kilóra sem vásárolják a tőzsdén, de a diplomáciai testület tagjainak és a szakértőknek megvan a kiváltságuk, hogy mások elől elzárt üzletekben vásárolhatnak érte. Ezért ők az egyetlenek Kubában, aki spórolnak a pesóval, fogsz találkozni olyan magyar diplomatával, aki a saját kövér lesz ki sem ment Havannából, mert kiszámolta, ha lemenne Varaderóba, a tengerpartra, annyi benzint fogyasztana, hogy az árából vehet a diplomataboltban egy szőnyeget.

A kinti keresetükből ma már nem tudnak lakást venni otthon. A jobb kéglikért már az OTP-nél is sorbaállhat a dolláros igénylő, így inkább kocsit, háztartási gépeket visznek haza.

Kint a szálloda előtt már pirkad, balkéz felől kibontakoznak egy épülő ha lehagyja a dohányzást panelház dobozszerű körvonalai, szemben a Malecont, a tengeri sétányt csapkodják a haragoszöld hajnali hullámok. Reggel kilencre várnak titeket a nagykövetségen. Majd értetek jövök. Szállónkat, a Hotel Riverát, De Lunguer maffiavezér építette ben.

A maffia egészen a Forradalomig a tulajdonában tartotta, csak a játéktermek vendégei lakhattak benne. Azóta hosszú-hosszú évek teltek el, de senki sem nyúlt egyetlen csaphoz sem, igaz: aligha javíthattak volna ki bármit is, nincs alkatrész, nincs anyag. Minden elhasználódott, tönkrement, az olvasólámpa kapcsolóját állandóan lenyomva kell tartani, különben nem ég, ahol a falról leválik a tapéta, rothadó fabetétek látszanak, a szekrényekbe vállfa helyett primitív csavart drótokat akasztottak be.

Megyünk lefelé a liften, ez is elkopott, a londiner megnyomja a gombokat, de egy kart is meg-megránt, mert a lift már nem mindig áll meg magától a kellő helyen.